Az AKG CK12
Érdekes, hogy az előítéletek mennyire tudnak tévútra vinni minket sokszor. (Az élet minden területén egyébként.) De pl. az AKG C414 esetéről jutott eszembe:
Az 1950-es évek eleje a gyors innováció időszaka volt a hanglemeziparban. Az AKG pedig hadban állt az ősvetélytársával, a Neumann-al. De fegyverek helyett a háborút a vállalatok zászlóshajói, a nagymembrános csöves kondenzátormikrofonok vívták.
A Neumann U47-ese 1947-ben jelent meg az európai piacon, és fokozatosan az államokba is eljutott. Az 1950-es évek hajnalán valóban ez volt az egyetlen komoly választás a nagy hűségű zenei rögzítéshez. De hamarosan versenytársra talált az AKG C12 formájában, amelyet 1953-ban mutattak be. Az AKG egy bécsi cég volt, amelyet 1947-ben alapítottak; a német Neumann 19 éves előnyt tudhatott magáénak riválisával szemben – és virtuálisan lefedte a zenei, műsorszórási és film-hangpiacot. De a C12 készen állt arra, hogy felrázza a dolgokat, és az AKG-t a fő versenytárssá emelje pillanatok alatt. Ahogy egyre több művész és mérnök hallotta, mire képes az AKG új mikrofonja, elkezdte megszerezni a piaci részesedést az U47-től. Ennek egyik oka a hangja volt. Az U47 merész, középen előretörő sound-ja remekül érvényesült énekhangokhoz, dobokhoz és néhány szólóhangszerhez, de bizonyos helyzetekben, bizonyos énekhangoknál és akár pl. szinfónikus hangfelvételeknél nem volt előnyös. Ekkor lépett be a C12 sima és egyenletes frekvencia-átvitelével és selymes, kiterjesztett csúcsminőségével. A C12 korának csodája volt (és az is maradt máig is, amint láthatjuk). Az U47-tel szemben, amelynek csak két választható iránykarakterisztikája volt, a C12 kilencet kínált, amelyek távolról, a tápegységről lehetett állítani. A csábító hangú mikrofon, a C12 elképesztő képességgel bírt bármilyen hangforrás finomítására. Sinatra az elkövetkező években a zenei beállításoktól függően váltott az U47-ről C12-re. Elvis Presley, egy másik művész, aki pályafutását krémesen sima ribbon mikrofonokkal kezdte, úgy találta, hogy a C12 bársonyosan sima, de hozzáadott részletekkel és árnyalatokkal bír. A későbbi évtizedekben a C12-t Michael Jackson, Tom Petty, Bruce Springsteen, Stevie Wonder, Ray Charles, Paul Simon, Hall & Oates, Huey Lewis, Bob Dylan, Tina Turner, Cyndi Lauper és számtalan más énekes használta…
1960 környékén tehát volt két nagy mikrofon gyártó a Neumann és az AKG, és nekik két azóta ikonikussá vált elektroncsöves mikrofonja az U47 és a C12. A hangmérnökök többségét megosztotta az, hogy egyik erre esküdött, a másik meg arra, mint a CocaCola és a Pepsi.
Mindkét mikrofon, sőt minden mikrofon lelke a kapszula, ami a levegő rezgéseit elektromos jellé alakítja át. Az osztrák AKG-nek ez nagyon jól sikerült, azóta is próbálják tucatnyian lemásolni több kevesebb sikerrel, de sajnos inkább kevesebb, mint több… Nos ez a CK12 kapszula, ami a C12-ben volt, ez került bele az új, immár tranzisztoros AKG mikrofonba a C412-be, majd később a C414-be. Ettől a kapszulától lett a C414 annyira jó és vált legendássá.
Későbbi fejlesztésekkel a C414-be került pár plusz elektronika, ez lett a C414EB verzió, de a kapszula még mindig ugyanaz volt…. Ebbe énekelt többek között Sting a Police dalokban, és Freddie Mercury is a Queen lemezein…
Egy hátránya volt ennek a kapszulának, mégpedig a gyártási költsége. Ezért egyszer csak gondoltak egyet az AKG-nál és még ezen a szérián belül (C414EB) lecserélték a kapszulát egy lényegesen olcsóbbra (nylon) úgy, hogy kívülről nem volt változás a mikrofonon, típusjelzése is ugyanaz volt, csak a belseje változott! De a megszerzett hírnév eladta továbbra is, a pozitív előítélet!
Azóta sok sok változáson ment keresztül a 414-es… A mai C414 a nevén és az alakján kívül semmiben sem hasonlít arra a mikrofonra, amitől ez a típus híres lett! De a hírneve még mindig működik!
Igaz, a piac azért beárazza elég jól. A nemzetközi piacon egy eredeti “brass” CK12 kapszulás változat ára megközelíti az 1 millió forintot (pedig kb. 50 évesek ezek a mikrofonok!!!), míg egy vadonatúj C414 ára kb. 250 ezer + adó!
Még egy érdekesség: Egy időszakban az AKG gyártott mikrofont az USA piacra. Gyakorlatilag C12-est gyártottak eredeti “brass” CK12 kapszulával, de Telefunken néven és amerikai General Electric elektroncsővel, valamint más trafóval. Ez a mikrofon is legenda lett, mivel a lelke, a kapszula ugyanaz volt, mint a C12-ben és a C414 első szériáiban! Ez volt a Telefunken ELA-M 250 és 251. Ma ebből egy-egy eredeti darab 4 milliótól 8 millió forintig cserél gazdát állapottól függően!
Ennyire jó ez a kapszula, és ezért szeretné minden gyártó annyira lemásolni!
(Érdekesség, amit sokan nem tudnak: A Telefunken nem gyártott egyetlen mikrofont sem anno, csak terjesztett az amerikai piacon, cserében rátehette a logoját a mikrofonokra. Leszerződött a Neumannal, az AKG-val és a Schoeps-el is.)
Az egyik mai legjobb CK12 kapszula másolat találhatól pl. a nem véletlenül felkapott Manley Reference GOLD mikrofonjában is. Volt szerencsém összehasonlítani eredeti AKG CK12 kapszulát másoltakkal, és bár tényleg nagyon jó másolatok is vannak, de az eredeti mégis valahogy jobb… Kicsit olyan ez, mint ahogy próbálják megfejteni a Stradivari hegedűk hangjának titkát… mindent kipróbáltak már, a lakk összetételének kielemzésétől, a fa kivágásának helyén keresztül a faanyag szállításának (vízen úsztatás) és szárításának módjáig…. de valahogy mégsem sikerül ugyanazt a hangot előállítani. Nagyon-nagyon jó másolatok vannak, igen. Persze az összes gyártó a sajátját tartja a legjobbnak, nyilván… és mivel a legtöbb felhasználónak nem áll módjában összehasonlítani az eredetivel, a marketing működik…
A „Brass” CK12 minden bizonnyal az egyik leghíresebb és legjobb mikrofon-kapszula, amelyet valaha terveztek. Nincs könnyű dolga annak, aki meg akarja csinálni a saját verzióját, mert az egyik legkomplikáltabb mikrofon alkatrész: 55 különböző darabból áll! Talán a David Josephson által készített verzió áll a legközelebb az eredetihez manapság, ami a Manley Gold-ban is dolgozik.
Csomor Attila
