A Neumann U47

U 47-et először a berlini rádióshow-n (Berliner Funkausstellung) mutatták be prototípusként 1947-ben; a (72-es sorozatszámú) mikrofon első dokumentált kereskedelmi értékesítése Klaus Heyne, a German Masterworks munkatársa szerint 1949 decemberében történt.

Az U47-ről fontos tudni: 1949-től mindössze tizenhat évig, 1965-ig gyártották.

A mikrofon sok változáson esett át a 16 éve alatt. Itt is, mint minden mikrofonnál a kapszula, a membrán az eszköz “lelke”. Az eredeti U47 az M7 jelzésű kapszulával volt szerelve, majd 1958-tól ezt leváltották a K47-es jelölésűvel. Az előbbiből viszont két fajta is volt: a berlini és a Geffel. A három közül a Berlin M7 volt a jobb tervezés, mely önmagában is művészet: az egyetlen olyan mikrofonja a cégnek, melyben a mindössze egy hüvelyk átmérőjű kifeszített membránt ragasztással rögzítik egy rendkívül vékony kávára. A kávát igen nagy pontossággal vágják ki egy vékony rézlemezből, 90 pontosan elhelyezett lyukat faragnak bele oldalanként, végül polírozzák a tükörnél simábbra. Csak egy kis bibi volt vele: az arany gőzölést PVC-re vitték fel, és a PVC bizony öregszik, vagyis viszonylag hamar tönkremegy. Ezért, a ma működő U47-eket már mind felújították, általában úgy, hogy mylar-ra cserélték a PVC-t. Az ugye kérdéses, hogy a felújított kapszula hangja mennyire változik meg a beavatkozástól, ezért nagyon nem mindegy hogy a restaurálást ki végezte és mennyire sikerült jól a “műtét”. A 16 éves gyártási időszak alatt még változáson esett át a mikrofonba épített trafó is. A legszerencsésebb konstrukció ebből az ún. “longbody” változat volt, ami a benti elektronika méretének megnövekedéséből adódóan lényegesen nagyobb házat igényelt. Érdekes említést tenni még a mikrofon rácsáról, mely egy különleges, natúr hangszínszabályzóként funkcionál (ezen nem változtattak az idők során).

“Gyakori a tévhit, hogy egy mikrofon annál jobb, minél életszerűbben, pontosabban képes rögzíteni a felvett hangot… Ha ez igaz lenne, az U47 nem lenne ringben. Az U47 technikai értelemben nem túl ütős a mai berendezésekhez képest, viszont amit csinál, az maga a csoda: a konstrukció szerencsésen egyenlíti ki a rendkívül problematikus emberi beszédet és éneket, ahol villámgyorsasággal változnak magánhangzók, mássalhangzók éles hangok, levegőzúgás – szóval minden olyan, ami tökéletesen alkalmatlanná teszi zenei környezetben való érthető megszólalását. Az U47 azonban nagyon hülyén megfogalmazva egyenletessé “simítja” a bejövő hangot (nem úgy mint egy kompresszor!), abból kezes bárányt csinál. A közepei, nagyon jól érthetőek, kitűnően működnek mixben. A kegyetlen susogó, éles hangokból (T, CS, S, Sz) kellemes, “lágyan torz” hangokat gyárt. A mélye brutális: ebben az időben nem tudták jól megoldani azt, hogy a mikrofon közeltéri felvételeknél ne kezdje aránytalan mértékben túlozni a mélyeket: hál’ istennek, mivel ezt a mai napig kihasználjuk a felvételeken.”

“Mi történik, ha valamit ennyire igényelnek a zenészek? Természetesen a használtpiacon aranyárak alakulnak ki modelltől és évjárattól függően: a longbodykért akár 10 000 dollárt is (3milliót forint) elkérnek. És persze magával vonza a reprókészítők megjelenését, illetve a felújítókat. Csak pár cég, aki U47-es kopit gyárt fejből: Peluso, Bock, Telefunken USA, JZ, Flea, Soundelux, Horch, Korby, Wagner, Lawson, Pearlman, Vertigo, Wunder Audio, Warm Audio.

Általában az szokott történni, hogy kijelentik, hogy övéké az igazi és pontos U47, csak még annál is jobb, és a zenészekben joggal merül fel a kétség, hogy valami nem stimmt. Valóban, ezek a reprók csak külsejükben emlékeztetnek (jobb esetben) az eredeti hangra, főleg arra blazíroznak a gyártók, hogy a vevőknek nincs lehetőségük összehasonlításra, és marketing alapján megveszik a portékájukat.

Bizonyára többeket érdekel, hogy az eredeti gyártó, a Neumann hogyan viszonyul a kérdéshez. Sajnos a modern Neumannok (pl. M149) fasorban sincsenek. (Vannak azért kivételek, pl.. U87Ai, de az egy modern miksi inkább, semmint vintage)” Az idézetek A/D 2011-es írásából származnak a menemszol.hu-ról

Neumann M49

Az U47-esről nagyon sokan tudnak, hallottak és viszonylag ismert. Ám elég kevesen ismerik a nagytesót: az M49-est!

Az M49 jelölését a mikrofon 1949-ről kapta, amikor a Nordwestdeutscher Rundfunk / Northwest German Radio közösen kifejlesztették. Az 1951-ben piacra került M49 hamar óriási sikert aratott.

Az eredeti mikrofon szintén a híres M7 kapszulával rendelkezett; ezt 1960-ban váltották le a K49 kapszulára (ami minden tekintetben megegyezik az U47 mikrofonban használt K47 kapszulával!). Az eredeti cső a Hiller MSC2 volt; 1958-ben az M49-be beépítettek egy új „BV11” transzformátort és néhány áramköri értékváltozást hajtottak végre benne. 1960-ban az elektroncsövet is lecserélték a legendás AC701K alacsony zajszintű csőre. Ezek az újabb verziók M49B modellként lettek bélyegezve. További kisebb változtatások a cső előfeszítésében az M49C modellt eredményezték. 1961-ben egy másik csatlakozót alkalmaztak a házon, és ezt a modellt M249-nek nevezték el. Végül 1974-ben a mikrofont gyártását leállították.

(Update: napjainkban, 2023-ban, újra elkezdte gyártani a Neumann, eredeti alkatrészekkel, mint a cég legjobban sikerült mikrofonját és zászlóshajóját! )

Az M49 minden változata egyedi új Neumann ráccsal rendelkezett, amely ferde volt, így megakadályozva, hogy állóhullámok keletkezzenek a rácsszerelvény belsejében. Egy kis piros kör alakú ponttal vagy „ékszerrel” is megkülönböztették őket a hasonló megjelenésű M50 modelltől.

A Neumann M49 az U47-hez hasonlítva (bár a kapszula, a fő alkatrész megegyezik bennük) simább, egyenletesebb és részletesebb a hangja. Az U47-ről szóló régi “BBC fehér könyv” azt alapvetően az M49 “olcsóbb” verziójaként említi meg, majd átmegy néhány hangi és gyakorlati különbségbe!

A mi épített M49 változatunk eredeti Neumann K49 kapszulával, AC701 elektroncsővel és AMI BV11 classic historical correct transzformátorral lett felépítve!

Csomor Attila